A jogállam tragédiája

Az Eötvös Károly Intézet, a Magyar Helsinki Bizottság és a Társaság a Szabadságjogokért közös véleménye az Országgyűlés által elfogadott igazságügyi törvénycsomagról. A három szervezet szerint 2012. január 1-től a bírói függetlenség intézményes garanciái megszűnnek, az ügyészség pedig politikai fegyverré válik a kormányzat kezében.

A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról, valamint a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló törvényekkel a kormányzat a jogállamiság utolsó védőbástyáját, a bíróságokat is befolyása alá vonta.

  • A hatalom megosztásának tétele szerint, ahol a bíróságok és a bírák nem függetlenek, ott nincsen alkotmány sem. Az új törvények alapján ez a függetlenség intézményesen nem garantált.
  • A jogalkotó az eljárások elhúzódására, valamint az Országos Igazságszolgáltatási Tanács sokat bírált belterjes, ellenőrizhetetlen működésére centralizálással válaszolt: a jövőben a bíróságokat az Országos Bírósági Hivatal kilenc évre megválasztott kontrollálatlanul és átláthatatlan fogja majd igazgatni. A hivatal elnöke lényegében teljes szabadságot kap a bírák kinevezésére, még azt is megteheti majd, hogy az ügy tárgyalására az illetékes bíróság helyett más bíróságot jelöl ki.
  • Az új törvény felszámolja a bíróságok belső működésének átláthatóságát biztosító, ma meglévő garanciákat is. Az Országos Bírói Hivatal határozatai nem, csak az elnök éves tájékoztatója lesz nyilvános.
  • A jogalkotó abszurd módon az átláthatóság fogalmát nem a bíróságok és a nyilvánosság viszonyában használja, hanem abszurd módon a bíróságok és a minisztériumi igazgatás közötti információáramlást érti e fogalom alatt.

Az ügyészségről, valamint a legfőbb ügyész, az ügyészek és más ügyészségi alkalmazottak jogállásáról és az ügyészi életpályáról szóló törvények:

  • fenntartják a szervezet centralizált jellegét;
  • a legfőbb ügyész mandátumát meghosszabbítják kilenc évre, így még jobban elválasztják a tisztséget a parlamenti ciklustól, és tovább erősítik az ügyészségnek a többi hatalmi ággal szembeni önállóságát;
  • széleskörű, törvény által nem korlátozott és senki által nem ellenőrzött döntési jogosítványai megnövelik a legfőbb ügyész hatalmát a szervezet irányításában;
  • ugyanakkor az ügyész elsődleges feladataként az igazságszolgáltatásban való közreműködést jelölik meg, és ehhez jelentős túlhatalmat is biztosítanak neki a büntetőeljárásban;
  • a törvényességi ellenőrzési funkciót nem korlátozzák a közhatalom gyakorlóira, hanem jelentős mértékben kiterjesztik a gazdasági és a civil szervezetek ellenőrzésére is, a közérdekből való perlésnek pedig tág teret engednek.

A törvények teljes elemzése innen elérhető (.pdf).

Forrás: TASZ

Az Eötvös Károly Intézet, a Magyar Helsinki Bizottság és a Társaság a Szabadságjogokért közösen elemezte az Országgyűlés által elfogadott igazságügyi törvénycsomagot.

„Készen van a nagy mű, igen. A gép forog az alkotó pihen.”

Madách Imre gondolatával térhet karácsonyi nyugovóra a kormányzat, miután a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról, illetve a bírák jogállásáról szóló törvények megszavazásával a jogállamiság utolsó védőbástyáját, a bíróságokat is – megnyugtató mértékben – befolyása alá vonta. Pedig a hatalom megosztásának a felvilágosodás óta uralkodó, máig érvényes tétele szerint, ahol a bíróságok és a bírák nem függetlenek, ott nincsen alkotmány sem. Az új törvények alapján ez a függetlenség intézményesen nem garantált.

A most létrehozott bírósági igazgatási rendszert megalkotói reformként próbálják láttatni, de valójában nem erről van szó. A jogalkotó az eljárások elhúzódására, valamint az Országos Igazságszolgáltatási Tanács sokat bírált belterjes, ellenőrizhetetlen működésére centralizálással válaszolt: a jövőben a bíróságokat az Országos Bírósági Hivatal kilenc évre megválasztott kontrollálatlanul és átláthatatlan fogja majd igazgatni. A hivatal elnöke lényegében teljes szabadságot kap a bírák kinevezésére, még azt is megteheti majd, hogy az ügy tárgyalására az illetékes bíróság helyett más bíróságot jelöl ki. Míg a nemzetközi példák világszerte a bíróságok átláthatóságának folyamatos erősödését mutatják, az új törvény felszámolja a bíróságok belső működésének átláthatóságát biztosító, ma meglévő garanciákat is. Az Országos Bírói Hivatal határozatai nem, csak az elnök éves tájékoztatója lesz nyilvános. Ráadásul a jogalkotó az átláthatóság fogalmát nem a bíróságok és a nyilvánosság viszonyában használja, hanem abszurd módon a bíróságok és a minisztériumi igazgatás közötti információáramlást érti e fogalom alatt.

Az ügyészségről szóló törvények sem a nagyszabású reform példájaként fognak bevonulni a magyar jogtörténetbe. A jogalkotó visszaállítja és konzerválja azt a rendszert, ami még a rendszerváltás előtti időkből származik. A legfőbb ügyész felelőtlen és akár élethosszig töltheti be hivatalát, az ügyészek még akár a bírósági jogalkalmazás helyességét is felülvizsgálhatják, az ügyészség törvényességi felügyeleti joga pedig a magánautonómia parttalan korlátozását teszi lehetővé. A legfőbb ügyésznek még az is szabadságában áll, hogy maga döntse el, mely bíróság előtt emel vádat. Mindennek eredményeképpen az ügyészség senki által nem ellenőrzött, széles jogosítványokkal felruházott politikai fegyver lesz a jelenlegi kormányzat kezében.

Forrás: EKint, Helsinki.hu