FYI: Fontos fejlemény a végtörlesztés ügyében

NYITVA VAN AZ ARANYKAPU! – de az utolsó 72 óra sorsdöntő lehet végtörlesztés ügyben …

A Magyar Köztársaság Kormánya, valamint a lakossági deviza-jelzáloghitel állománnyal rendelkező pénzügyi intézmények képviseletében eljáró Magyar Bankszövetség képviselői között zajlott egyeztetésekről Budapesten, 2011. december 15-én felvett Tárgyalási jegyzőkönyv alapján, alig, hogy hatályba lépett az akár 7,5 millió forintig terjedően is nyújtható, adómentes vissza nem térítendő végtörlesztési támogatás, valamint a kamatmentes hitel lehetőségét biztosító szabályozás, újabb éles fordulatot vett a végtörlesztés ügye.

Az új szabályok és a rendkívül rövid határidők szűkítik, illetve lezárják a korábban elfogadott Szja. törvényben jelzett végtörlesztéssel kapcsolatos kedvezmények igénybevételének lehetőségét. A Cafeteria TREND Magazin decemberi számának lapzártáját követően a végtörlesztéssel kapcsolatosan beindult jogalkotási folyamat részeként láthatóvá vált, hogy a fent jelzett Egyeztetés végrehajtását (is) szolgáló, Dr.Matolcsy György Nemzetgazdasági miniszter úr által 2011. december 21-én abefektetési alapkezelőkről és a kollektív befektetési formákról szóló T/5067/37. számú egységes javaslathoz a zárószavazás előtt benyújtott módosító javaslat alapján előálló jogszabály alapvető jogokat és kötelezettségeket érinthet.

Bár a 2011. december 23-i parlamenti szavazással elfogadott joganyag csak Kövér László Házelnök úr általi és Schmidt Pál Köztársasági elnök úr általi aláírást követően jelenhet meg kihirdetés céljából a Magyar Közlönyben, a betűpontos, egységes szerkezetbe foglalt törvényszöveg ismerete nélkül is szükségesnek látjuk a szabályok előzetes bemutatását. Különösen azért, mert a bezáródni látszó kapurésbe beékelődni látszik – a közszféra munkavállalói vonatkozásában – a Kormány küzdelmes erőfeszítéseinek eredményeként egy újabb lehetőséget biztosító szabályozás, melyről (a sajtóértesülések szerint az MTI birtokába került levélben) Orbán Viktor Miniszterelnök úr figyelemfelhívó levele tájékoztatja az érintett munkatársakat.

Először a nem csak a közszférára, de minden munkáltatóra és munkavállalóra irányadó, a végtörlesztést gyorsan lezáró azon szabályt ismertetjük, ami szerint a pénzügyi intézmény csak akkor köteles normatív árfolyam alkalmazásával elintézni a végtörlesztést, ha a hitelfelvevő a pénzügyi intézmény részére 2012. január 30-ig

1. a végtörlesztéshez szükséges teljes összegre szükséges forintösszeget maradéktalanul átutalja, vagy

2. az 1. pont szerinti összegre, illetőleg annak az átutalással nem fedezett hányadára a végtörlesztéshez hitelt nyújtó pénzügyi intézmény által szabályszerűen kiállított, feltétlen és visszavonhatatlan, legkésőbb megfelelő igénybejelentéstől számított 60 napon belüli időpontig teljesítendő folyósítási kötelezettséget vállaló írásbeli nyilatkozattal igazolja a

végtörlesztéshez szükséges fedezetet. Ez a szabály önmagában a munkáltatói juttatásokat még nem érinteni, csak a végtörlesztési jogra és az árfolyamra ad előírást.

Ami azonban már radikálisan érinti a munkáltatókat és a munkavállalókat, az az, hogy a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény a következő 84/U. §-sal egészül ki:

„84/U. § (1) A 72. § (4) bekezdésének az egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CLVI. törvénnyel megállapított o) pontját [azaz az adómentességet] az otthonvédelemmel összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXI. törvény hatálybalépését követően, de legkésőbb 2011. december 31-ig folyósított, a munkáltató által végtörlesztéshez nyújtott kamatmentes kölcsön adókötelezettségének megállapítására lehet alkalmazni azzal, hogy a befektetési alapkezelőkről és a kollektív befektetési formákról szóló törvény hatálybalépésének napjától az említett rendelkezés alkalmazásának feltétele, hogy a munkáltatói kölcsön biztosítása a következő évek javadalmazását nem érinti (előrehozott juttatást semmilyen formában nem valósít meg).”

Eszerint a végtörlesztéshez adandó, adható kamatmentes, vagy kedvezményes kamatozású munkáltatói kölcsön kamatengedménye kapcsán keletkezett, keletkező jövedelem csakis akkor adómentes, ha a munkáltatói kölcsön folyósítása 2011. december 31-ig ténylegesen megtörténik és sem a kölcsön nyújtása, sem a kamatengedmény nem valósít meg előre hozott juttatást.

Szintén komoly szűkítése a végtörlesztés munkáltatói támogatásának az, hogy az adómentességet csakis az egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CLVI. törvénnyel a Szja. tv. 1. számú melléklet 2.8. pontjául megállapított rendelkezés szerint

„az otthonvédelemmel összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXI. törvény hatálybalépésének napja és a 2011. december 31. közötti időszakban folyósított, a munkáltató által végtörlesztés céljából adott vissza nem térítendő támogatásra lehet alkalmazni azzal, hogy a befektetési alapkezelőkről és a kollektív befektetési formákról szóló törvény hatálybalépésének napjától biztosított vissza nem térítendő támogatás a következő évek javadalmazását nem érintheti (előrehozott juttatást semmilyen formában nem valósíthat meg).“

E szabály tehát azt jelenti, hogy csak és kizárólag akkor adómentes a végtörlesztéshez (akár 7.500.000,-Ft-ig) nyújtott vissza nem térítendő munkáltatói támogatás, ha annak tényleges folyósítása 2011. december 31-ig megtörténik és nyújtása nem törvénybe ütköző. Törvénybe ütköző, azaz tilos a következő években nyújtani tervezett cafeteria/VBKJ keretre vonatkozó, előrehozott nyilatkozattal igényelni és biztosítani ilyen juttatást.

A lehetőségek teljes és végleges lezárást jelenti, hogy 2012. január 1-jén hatályát veszti az Szja tv. 72. § (4) bekezdés o) pontja és I. számú melléklet 2.8. pontja. Így 2012. január 1-től nem lesz adómentes (illetve ilyen jogcímen juttatásként nem nyújtható) a végtörlesztéshez munkáltatói vissza nem térítendő támogatás és nem lesz adómentes a végtörlesztéshez munkáltatótól kapott kölcsön kamatengedménye sem.

A fenti törvénymódosításokkal összhangban meghatározták a közalkalmazottaknak és köztisztviselőknek a munkaadójuk által nyújtható kölcsönök összegét is, amelyet a végtörlesztéshez vehetnének fel. A hitel összegét a gyerekek száma alapján rögzítették, így egy gyermek esetén 6 millió, két gyermek esetén 8 millió, három gyermek esetén 10 millió forint, minden további gyermek után 1 millió forint vehető fel. A közszféra dolgozóira is azonban az említett igénylési és törlesztési határidők vonatkoznak!

Másrészt azonban az adómentes vissza nem térítendő támogatáshoz a költségvetési források szűkössége miatt aligha hozzájutni képes, közszférában dolgozók számára előnyt jelenthet, hogy a Kormány – mint az a fent jelzett nyilvánossághoz eljutottakból következtethető – további segítséget kíván nyújtani a közszférában, illetve a többségi tulajdonú állami vállalatoknál foglalkoztatottak devizahitelének rögzített árfolyamon történő végtörlesztéséhez – kedvezményes kamatozású forinthitel biztosításával.

Eszerint, aki élni kíván a végtörlesztés lehetőségével, jogvesztés terhe mellett jeleznie kell e szándékát a neki devizahitelt nyújtott banknál legkésőbb 2011. december 30-ig és köteles jelezni szándékát munkahelyi vezetőjénél is. E két jelzés együttes feltétel, mindkettőnek meg kell valósulnia a jelzett határidőkig és bármelyik elmaradása jogvesztő. A jelzésnek bizonyíthatóan kell megtörténnie. A papír alapú írásbeliség a legáltalánosabban és legkézenfekvőbben bizonyítható.

A hitelintézetek által a közszféra alanyai számára nyújtható kedvezményes kamatozású hitellel kapcsolatos minden további információt január hónapban fogják tudatni az érdekeltekkel a közszféra munkahelyi vezetői. A közszféra alanyai számára a Kormány által kieszközölt, a végtörlesztéshez adható kedvező banki kölcsön összege nem fog beleszámítani sem a munkabérébe, sem egyéb juttatásba, azokat nem helyettesítheti, a várható analóg szabályozás szerint, melyről és a végrehajtás szabályairól a későbbiekben tájékoztatni fogjuk Önöket.

Mivel a valamennyi munkavállalóra kiterjedő szabályozás szerinti lehetőségek hamarosan lezárulnak, kérjük, küldjék meg ezen értesítésünket HR-es kollégáik, munkatársaik és ismerőseik számára, hiszen az utolsó 72 óra sorsdöntő lehet végtörlesztés ügyben.

Dr. Renneczéder Éva ügyvéd,

reneva@mail.datanet.hu
senior cafeteria és munkajogi tanácsadó
a CET – devizahitelesek öngondoskodását
segítő szakmai szervezet alapító tagja

Forrás: http://hirlevel.egc.hu/2011/12/28/fontos-fejlemeny-a-vegtorlesztes-ugyeben/