Gyurgyák-interjú részletek II/II: A baloldal, a jobboldal és az ország kilátásairól

a magyar baloldal igazi fordulat előtt áll, hiszen öt kérdést nem tudnak megkerülni: viszonyukat a nemzeti problematikához; mit vállalnak, s mit nem a Kádár-rendszerből; kormányzási kudarcuk okainak őszinte és önkritikus feltárását (s ebben a korrupció szerintem csak a legkisebb tétel); szerepüket a gazdasági rendszerváltásban, a privatizációban, s általában viszonyukat a neoliberális eszméhez; s végül a legfontosabb: mit kívánnak tenni az ország érdekében, ha alkalomadtán újra hatalomra kerülnek? Mert szerintem az nem válasz, hogy ezek a kérdések másodlagosak, a lényeg egy széles koalíció létrehozása az „ördögi Orbán” leváltására. Mint ahogy az sem megoldás, hogy a gyerekeink eladósításán túl az unokáink vagyonát és jövőjét is feléljük. Ezt akarják, vagy a meglévő újraelosztásban gondolkodnak? Lehet ugyan hozni mindenféle politikai kuruzslókat és választási gurukat, de amíg ezekre a kérdésekre nem adnak választ, addig szerintem minden erőlködésük hiábavaló. Ez így együtt azonban igazi intellektuális kihívás. […]

Orbán, a „magányos autokrata” – ez nem pont a baloldali lecke a miniszterelnökről?

Ítéleteimet magam szoktam meghozni, véleményemet egyáltalán nem befolyásolják baloldali vagy jobboldali megmondóemberek és úgynevezett közvélemény-formálók lózungjai. Semmi okom megváltoztatni régi meggyőződésemet, nevezetesen, hogy a kormányfő nemzedékem legnagyobb politikai tehetsége. A baloldali térfélen Gyurcsányt is nagy ígéretnek láttam, ő azonban könnyűnek találtatott, s ezt ma talán már csak ő és közvetlen környezete nem látja. Orbánnal kapcsolatban azonban a lényeg nem az, hogy személy szerint ő vagy a kormánya mennyire kötődik a Horthy-rendszerhez (szerintem nem kötődik, nem is nagyon érdekli ez őt, s mélyebb ismeretei sincsenek erről), hanem az a kettősség, hogy egyrészt mennyire jól teljesít kiélezett helyzetekben, konfliktusok erővel történő megoldásában, választási harcban stb., másrészt mindeközben mennyire védtelen és sikertelen a mindennapi építkezésben, a kormányzati aprómunkában, munkatársai kiválasztásában, hatékony és együttműködő csapat verbuválásában, a feladatok leosztásában stb. Az én jóindulatú értelmezésem szerint talán lehetetlen is e két típusú személyiség megtestesülése egy emberben. Ez azonban alapvetően nem menti a súlyos kormányzati eltévelyedéseket és hibákat. Paradox igazság, hogy minél nagyobb tehetség valaki, annál nagyobb felelősséget kénytelen a vállára venni.

Történelmi szempontból mi a véleménye a miniszterelnök által gyakran emlegetett „centrális politikai erőtér” koncepciójáról?

A „Horthy-rendszer restaurálása” tézisével szemben (amelyet, jelzem, már Antallal szemben is jórészt igaztalanul vetettek be ellenfelei) ez a doktrína nagyon is valóságos, a miniszterelnök gondolkodásának talán legközpontibb eleme. A bírálatoknak erre, s nem a félrevezető történeti példákra kellene koncentrálniuk. Mert egyfelől ez valóban igazi magyar politikai tradíció egészen a XIX. század hetvenes éveitől kezdve. Tehát ez nemcsak jobboldali, hanem tragikus módon egyetemes magyar tradíció, hiszen a magyar baloldal is kivette ebből a maga részét. Személyes véleményem pedig az, hogy lehet ilyenre törekedni, de egyfelől ez teljességgel téves irány, másfelől felesleges is, mert a magyar nép, vagy modernebb nyelven szólva, a mai magyar választópolgárok sajnálatosan mérhetetlenül individualisták, semmiképpen sem tekintélytisztelők, és a hagyományok is – fájdalom – csak egy kisebbség számára fontosak. Egy ideig apolitikusan viselkednek, látszólag nem érdekli őket a dolog, majd azután imádnak szobrokat döntögetni. Nagy valószínűséggel most is ez fog bekövetkezni. […]

az egész 1988-89-es nemzedék kudarcáról ír. Ha a politikai sikerek ellenére is tartja ezt a megállapítását, hol azonosítja azt a pontot, ahol elbukott a kísérletük?

Lehet, hogy eleve naiv volt ez az elképzelés, de az én várakozásaimban egy olyan ország szerepelt, ahol alapvető nemzeti kérdésekben nincsen fundamentális vita, ahol létezik minimális nemzeti konszenzus. Mert nem értek egyet a „nemzet által homályosan” (Csepeli György) és a „nemzettel nem megy” (Bauer Tamás) típusú megközelítésekkel. Ebben a végletesen megosztott helyzetben továbbra sem látok esélyt arra, hogy nagy kérdésekben kedvező fordulat következzen be. Miközben a gazdasági-társadalmi helyzet súlyosbodik: Magyarország fokozatosan stagflációba csúszik, a társadalom szegényedik és végletesen megosztott, az értelmiségi elit nem teljesíti alapvető kötelességét és – részben kényszerből – már csak a saját maga túlélése érdekli. Az én frusztrációm és pesszimizmusom abból fakad, hogy nem elég, hogy a mi generációnk nem volt képes meghaladni a lövészárok-típusú mentalitást, de ez alkalmasint az utánunk jövőknek sem fog sikerülni. Ezt tartom az igazi magyar áfiumnak, amivel nem tudunk mit kezdeni, s ez az a szellemi vérbaj, ami, úgy tűnik, öröklődik, s egyik nemzedék sem tud felülemelkedni rajta. […]

A 2010-es állapothoz képest ma már jóval erőteljesebb a baloldali mozgolódás. Ön szerint alkalmas a magyar bal állapota arra, hogy rövid időn belül, de legalább a választásokig erőre kapjon?

Intellektuális szempontból már évekkel ezelőtt megszakadt a baloldal dominanciája Magyarországon. Most úgy tűnik, a baloldal van nehezebb helyzetben, de ha választ találnak a fentiekben említett kérdésekre, vagyis tisztázzák viszonyukat a nemzethez, szembenéznek kudarcaik gyökereivel és vázolják terveiket a jövőre, akkor lehetségesnek tartom a megerősödésüket. Kérdés, törekednek-e egyáltalán erre, s nem egy látszategység létrehozásán munkálkodnak-e, amely azonban kormányzati pozícióba kerülve többszörösen visszaüthet. Úgy látom, a következő választás ma még nem kétesélyes játszma, de egy közelgő válság, vagy egy elmaradó kormányzati kiigazítás könnyen azzá teheti.

Mintha most jobban érdekelné a baloldal helyzete, mint korábban.

Kifejezetten érdekel, hogy abból a szakadékból, amelybe jórészt a saját hibáik miatt estek bele, hogyan tudnak kikapaszkodni! Szemben sok konzervatív barátommal, szerintem ez nemzeti érdek is, hiszen az európai politika éppen az egyensúlyokon nyugszik. De ennél is jobban nyugtalanít, hogy hová vezet szerte Európában az egyensúlyi helyzet megbillenése, hogyan lehet fenntartani a jövőben ezt a kényes egyensúlyt úgy, hogy közben ne kannibalizáljuk, ne éljük fel az utánunk következők jövőjét. Az is nagyon foglalkoztat, hogy miért nem tudott Magyarországon áttörni az a közepet megcélzó, versenyelvű, meritokratikus, az emberi jogokra érzékeny, ugyanakkor a hagyományokat és a nemzeti érdekeket szem előtt tartó liberális konzervativizmus, amelyet én is képviselek. De leginkább az aggaszt, hogy ha ez a mai politika kudarcot vall, akkor az évtizedekre lehetetlenné tesz minden józan, demokratikus jobboldali konzervatív kísérletet Magyarországon.

http://hetivalasz.hu/itthon/teremtettunk-e-igazsagosabb-es-elhetobb-vilagot-58946/