Közlemény+Képek: Fidesz alkotmányos játék elleni tüntetés (most készültek)

A Fidesz-székház foglalók közleménye:

Ma reggel 10 óra után néhány perccel mintegy száz, a negyedik alaptörvény-módosítás ellen tiltakozó állampolgár elfoglalta a Fidesz székházat és békés ülősztrájkba kezdett.

Közleményük:

Valódi alkotmányt Magyarországnak!

A Fidesz-KDNP elnyomó rendszert épít. A rezsim három éves rombolása után ma Magyarországon az alkotmányosság, a jogállamiság és a társadalmi szolidaritás legalapvetőbb követelményei sem érvényesülnek. A kormánnyal szembeni ellenállásunk immár lelkiismereti kérdés. Ezért élünk a polgári engedetlenség eszközével. Kezdeményezésünk erőszakmentes, pártoktól független, és minden demokratikus érzelmű honfitársunk szolidaritására számítunk.

Tiltakozunk a Magyar Köztársaság alkotmányos rendszerének szétverése ellen!

Tiltakozunk az ellen, hogy a Fidesz-KDNP képviselői az Alkotmánybíróság által már alkotmányellenesnek ítélt rendelkezéseket írnak az “Alaptörvénybe”!

Tiltakozunk az egyetemek gazdasági autonómiájának felszámolása, és a hallgatók röghöz kötése ellen!

Tiltakozunk a hajléktalan emberek hatósági üldözése ellen!

Tiltakozunk a gyermektelen, az élettársként élő és az azonos nemű párok család fogalmából való kirekesztése ellen!

Tiltakozunk a szólásszabadság korlátozása ellen!

Tiltakozunk a független igazságszolgáltatás további korlátozása ellen!

Tiltakozunk az egyházak közötti diszkrimináció ellen!

Tiltakozunk a szabad választások korlátozása ellen!

Tiltakozunk az Alkotmánybíróság jogköreinek szűkítése és 22 év alkotmánybírósági döntéseinek érvénytelenítése ellen!

Innen, a Fidesz székházból-ból üzenjük minden honfitársunknak:

Nem legitim kormány az, amely felhatalmazásával visszaélve a hatalom kizárólagos birtoklására törekszik!

Az egyoldalúan megalkotott „Alaptörvény” nem legitim alkotmánya Magyarországnak, mivel nem az alkotmányosság és az emberi jogok védelmét, hanem a Fidesz-KDNP hatalmi érdekeit, a jogfosztást és a diszkriminációt szolgálja!

A Fidesz-KDNP képviselőitől követeljük, hogy vonják vissza az „Alaptörvény Negyedik módosításáról” szóló előterjesztésüket. Magyarország új Alkotmányát széleskörű társadalmi részvétellel kell megalkotni, és népszavazással megerősíteni.

Ki kell állnunk a jogainkért, ki kell állnunk egymásért: szerveződnünk, tüntetnünk, sztrájkolnunk kell.

Éljen a köztársaság!

https://www.facebook.com/azalkotmanynemjatek