Magyarnak látszó tárgy vs. Ding an sich

A Société Réaliste “Sztálinváros vége” című, 2011-es munkáját a Műcsarnok
“Mi a magyar? Most” című kiállítására áttételes úton kérte bemutatásra
Gulyás Gábor. A Société Réaliste általános kiállításpolitikája nagyon
egyszerű: soha nem mondunk nemet. Bízva abban, hogy a rovásírásos
helységnévtábla formájában megvalósult munkánk bármely kontextusban meg
tudja őrizni szatirikus erejét, igent mondtunk a felkérésre.

Párizsban élő és dolgozó kollektívaként igyekszünk folyamatosan követni a
magyarországi politikai eseményeket, valamint a kulturális, azon belül
kiváltképp a képzőművészeti intézményrendszert érintő vitákat. A “Mi a
magyar?” című kiállítás megnyitóját követően több oldalról különböző
kritika érte egyfelől “soha se mondj nemet” attitűdünket, másfelől
kiállított munkánkat. Magát a kiállítást a megnyitó után egy héttel
sikerült megtekinteni, ekkor kellett szembesülni az egyes tematikus
termekben elhelyezett magyarázó feliratokkal. Munkánkat a “Legendák”
teremben helyezte el a kurátor.

“Legendák

A legtöbb nép közösségi emlékezetében fellelhetők az ősi múlt tudományos
szempontból tisztázatlan, de széles körben ható hősei, a valóságtól bátran
elrugaszkodó történetei. A középkori krónikások többsége az eredetmondákat,
a hitet adó, példamutató csodás történeteket ugyanúgy fontosnak tartotta
rögzíteni, mint kortársaik viselt dolgait. Bár az akadémiai historizmus
ezeket nem tekinti hiteles forrásnak, a magyar történeti tudatnak mindig is
szerves része volt a Csodaszarvas legendája, a turulmadár mítosza vagy a
hun-magyar rokonság. Az érdeklődő laikusok nem csekély része meggyőződéssel
vallja, hogy ezek a múlt ködébe vesző mondák történeti alapokon nyugszanak.
A mitológiai vagy történelmi alakokhoz kapcsolódó legendák ilyen módon – a
tradíció valós vagy irodalmi elemeként – a mai magyar identitást is sok
esetben befolyásolják. Az itt látható művek erre reflektálnak.”

Nem vonjuk kétségbe, hogy művészkollégáink, barátaink munkái nem csak
ebben az adott teremben, de a kiállítás egészében megállják helyüket és
hatékonyan képviselik alkotójuk eredeti elképzelését és politikai
meggyőződését. A mi munkánk nem ebbe a kategóriába esik. Karakterénél fogva
a “Sztálinváros vége” ezen kiállítási, intézményes és politikai
kontextusban nem több egzotizáló aláfestésnél, nem több, mint egy
“magyarnak látszó tárgy” (hivatkozás a HVG 2012/31. élelmiszervédjegyekről
szóló címlapjára). A különböző “legendák” (csodaszarvas, turul, hun-magyar
referenciák stb.) közé illesztve maga a rovásírás került kiállításra, azaz
a felhasznált íráskép lett munkánk egyedüli főszereplője, a
reflektálatlanul historizáló (jobboldali) köztudat kritikája elsikkad.
Arról nem is beszélve, hogy ebből az önkényes “legendáriumból” egy olyan
monolit jellegű, többségi világkép rajzolódik ki, melyben még nyomokban sem
jelenik meg semmiféle “más” legendárium hatása. A kiállításban való
részvételünkkel egy kisajátítási manőverbe csöppentünk. Nem óhajtunk
semmiféle monolitikus terjeszkedési folyamat katalizátoraként szerepelni.
Csodaszarvas nincs, még a sztálinvárosi állatkertben sem.

Ezúton kérjük meg a Műcsarnok dolgozóit, hogy munkánkat a lehető
leghamarabb távolítsák el a kiállítóteremből és az ezt követő
sajtóközleményekből, publikációkból töröljék a Société Réaliste nevét. A
Műcsarnok által már kifizetett anyagköltséget a munka átvételekor,
készpénzben adjuk át. Elnézést kérve a Műcsarnok dolgozóitól a
többletmunkáért, üdvözlettel,

/// société réaliste
Gróf Ferenc & Jean-Baptiste Naudy
http://www.societerealiste.net

http://lists.c3.hu/pipermail/artinfo/2012-August/009827.html


Fotó: Földes András, Index

Ding an sich

„Természetesen mindhárom mű a kiállításon marad.” Szó szerint ezt írtam hétfőn este válaszul egy felháborodott látogató levelére, amelyben arrogáns stílusban felszólítottak, hogy távolítsak el a Mi a magyar? című kiállításból három olyan művet, amely – a látogató szerint – ironikus hangvételével „kicsúfolja” a magyarságot. Tévedtem. A Société Réaliste munkája szándékom ellenére kikerül a kiállításból. Ma este az egyik internetes hírportálon, majd egy közösségi oldalon olvastam, hogy az alkotók szerint a kiállítási szekció kontextusa miatt elvész a Sztálinváros vége című mű iróniája, ezért arra kérik a „Műcsarnok dolgozóit”, hogy vegyék ki a tárlatból. Nem csodálkozom, mert tudom, hogy – több kiállító művészhez hasonlóan – a Société Réaliste is olyan politikai, ideológiai presszió alá került, amely komoly dilemma elé állította őket, s ezt így gondolták helyesnek feloldani. Szívük joga. Tudom, hogy akadnak még, akiket zavar az a kiállítási rendezési elv, amelynek értelmében markánsan különböző esztétikai-művészeti felfogást képviselő, más-más világnézetű művészek munkái kerülnek egymáshoz közel – mások pedig éppen ezt élik meg nagy élményként. Volt néhány mű – ilyen volt a Société Réaliste alkotása is –, amely akkor került be a kiállításba, szinte az utolsó pillanatban, amikor már alapvetően összeálltak a szekciók, de a különböző szemléletmódok egyensúlyának megteremtése miatt ezt szükségesnek láttam. Ezen művek alkotóival értelemszerűen nem volt lehetőség a koncepció előzetes átbeszélésre, de ez korántsem jelentette azt, hogy ne tudták volna, hol állítanak ki. A magyar-francia művészpáros egyik tagjának, az installálást végző Gróf Ferencnek is elmondtam, hogy a Legendák című szekcióba kerül a munkájuk, s arról is beszéltem, milyen művek lesznek közvetlenül az övék mellett. Akkor ezzel kapcsolatban nem merült fel semmiféle kétely vagy kérdés. Ahogyan a hivatalos megnyitó után sem, amikor újra találkoztunk, s Gróf Ferenc gratulált a kiállításhoz. Meglehet, ez pusztán udvariassági gesztus volt, mert a nagy tömeg miatt gyakorlatilag nem lehetett végignézni a tárlatot. Néhány napja megint összefutottunk (két héten belül immár harmadszor), de ilyesmi akkor sem került szóba. Ha kapok erre vonatkozóan bármiféle jelzést (személyesen vagy levélben), megfontoltam volna a mű áthelyezését is – annak ellenére, hogy sem Mátrai Erik, sem Szolnoki József, sem Király András, sem a Kovách Gergő – Kotormán Norbert – Péli Barna hármas munkáját nem gondolom olyannak, amely a Sztálinváros vége című mű iróniája ellen hatna. A művészpáros nehezményezi a Legendák-szekció bevezető szövegét, mert az szerintük hitet tesz a csodaszarvas létezése mellett. Ez durva félreértés. A figyelmes olvasó számára nyilvánvalóan kiderül, hogy az inkriminált szövegrész pusztán egy legenda, illetve legendák létezését állítja – márpedig ezek így vagy úgy, de jelen vannak tudatunkban. Természetesen különféle módokon viszonyulunk a legendákhoz. Kurátorként nem vállalkoztam többre, minthogy bemutassam a művészeti reflexiók sokféleségét – a pátosztól (amit én releváns esztétikai viszonynak gondolok) az iróniáig, az emelkedett hangvételtől a szarkasztikus ábrázolásig. A rovásírásos helységnévtábla, rajta az áthúzott Sztálinváros-felirattal természetesen számtalan értelmezésnek enged teret: egy mitikus történelmi tudat megkérdőjelezéseként ugyanúgy felfogható, mint a közelmúlt történelmi változásaira való reflexióként, illetve a jelenkori magyar közélet egyik gyakorlatának közvetlen felmutatásaként. S nyilvánvaló, hogy még ezeken túl is számtalan olvasat felfejthető. A mű nagyszerűsége éppen abban áll, hogy széles játékteret enged ezen értelmezéseknek, s ezt az értelmezések közötti szabad mozgást a műben megnyilvánuló erőteljes irónia teszi lehetővé. Amennyire szándékoltnak és fontosnak érezhetik az alkotók az iróniát, éppen annyira fontosnak gondolom kurátori-értelmezői minőségemben én magam is, mi több, minden bizonnyal nélkülözhetetlen momentumává válik ez a befogadásnak bármely látogató számára. Meggyőződésem szerint a jó műalkotás egyik legfőbb sajátossága önmagában-valósága: hogy autonóm módon, mindentől függetlenül tud létezni. Természetes, hogy a kontextus – minden esetben – módosíthatja a jelentést, de magát a művet, a műalkotás intencióit aligha képes megváltoztatni.

Sajnálom a Société Réaliste döntését, amelyet rendhagyó módon hoztak a tudomásomra, mert így a kiállítás egy fontos és jó munkával lesz szegényebb. De természetesen elfogadom.

Gulyás Gábor

http://www.facebook.com/Mucsarnok/posts/10151028806059862

Vö.:
Mi a magyar? A Műcsarnok új vezetésének emblematikus megnyitójáról http://amexrap.org/fal/mi-magyar-mucsarnok-uj-vezetesenek-emblematikus-megnyitojarol
Société Réaliste a Ludwig múzeumban: Mélyi József kiállításmegnyitó beszéde http://amexrap.org/fal/societe-realiste-ludwig-muzeumban-melyi-jozsef-kiallitasmegnyito-beszede
Société Réaliste: empire, state, building at Ludwig Museum Budapest (+ videó magyarul) http://amexrap.org/fal/socie-te-re-aliste-ludwig-inexhibition