[Orbán a] Schmitt-üggyel komoly politikai vereséget szenvedett. Noha akarta, nem tudta megtartani leglojálisabb emberét, akit annak idején a vele szemben támasztott súlyos kifogások ellenére erőltetett át. A független sajtó és a közvélemény ezúttal erősebbnek bizonyult az autokratikus hatalomnál. Erősebbnek bizonyultak a tudomány normái is, a politikai lojalitást fölülírta a szakmai morál. Kivételesen a propagandagépezetként működő fideszes sajtó egy részében is fölülkerekedtek bizonyos elemi szakmai és emberi normák. A frakció ellenállása pedig az orbáni hatalom legbelső körében jelezte: a vezéri akarat nem érvényesíthető a végletekig. Az orbáni hatalmi univerzum legfőbb törvénye mondott csődöt, miszerint a politikai ellenféltől (az ellenségtől) elválasztó határ áthághatatlan, ennek minden más szempontot alá kell rendelni. A Schmitt-ügyben néhol közös platformra kerültek a Fidesz-világ és a Fideszen kívüli világ emberei. Ebből messzemenő következtetést korai levonni, de a vereség tanulságaira emlékezni kell. Emlékezni fog rá Orbán is – a tábora is.

Debreczeni József