Pannon Közösség: a vezető hiányzik
Időnként nekem is eszembe jut, hogy milyen dilettáns módon sikkadt el ez http://amexrap.org/fal/pannon-kozosseg az egész. Szerintem egyáltalán nem a Bebes és köztem volt összeveszés (nem is nevezném igazából annak) miatt fulladt ki a projekt, hanem mert nem olyan ember állt az élén, akinek ideje lett volna erre, illetve talán valamivel nagyobb hite is.
Néha eszembe jut, hogy vajon papíron még létezik-e az egyesület (én nem léptem ki, nem kaptam értesítést arról, hogy ügyészségi vizsgálat után törölték volna a nyilvántartásból – igaz: tagdíjat sem fizetek), mi van a számlára befizetett tagdíjakkal, nem gondol-e valaki arra (én igen, de mivel eléggé átpolitizált, ezért nem hiszem, hogy köztisztviselőként kellene a rugó szerepét eljátszanom) arra, hogy életet leheljen bele?!
A természetes térségi együttműködéseknek nagyobb szerepet kellene kapniuk, de ezeknek először maguktól kell működniük – és utána is. Talán a megyéknek kellene, hogy legyen olyan – akár önként vállalt – feladata, hogy a helyi kezdeményezéseket felkarolja, technikai segítséget adjon, koordináljon az egyes projektek között.
Egyébként azóta – még 2006-ban – láttam erre működő példát: Finnországban 19 ilyen önszerveződő közösséggel fedték le az országot, melyek a pályázatok kiírásában, bonyolításában, a pénzek elosztásában működnek közre. Lélekszám alapján kisebb magyarországi megyényi egységekre kell gondolni, pl. a Satakunta Szövetség (székhelye: Pori) kb. Vas megyényi lakossal bír. Igaz, hogy vannak régiók, de azoknak kb. akkora a hatásuk és a szerepük, mint nálunk. És az is igaz, hogy az EU által – állítólag – megkövetelt önkormányzatisággal, választott testülettel ezek nem rendelkeznek, gyakorlatilag munkaszervezetként működnek.
Írásodból úgy látom, hogy inkább örömmel tekintesz vissza, én sajnos szégyenkezve – mert ez nyilván az én szégyenem is.


Mázsa Péter 15:22 on 2010.05.26 Permalink |
Igen, igen, a vezetőhiány. Hogy is volt? Én eleve nem is léptem be az egyesületbe, mert nem láttam biztosítottnak, hogy valaki is fog benne melózni. A következő, asszem Szentgotthárdi közgyűlésen, amikor kiderült, hogy Bebes gyakorlatilag nem látja el feladatát, szívesen átvettem volna vagy az elnökséget, vagy egy vmi főtitkári posztot, hogy a folyamatos (és elhivatott:) működés biztosítva legyen, de valahogyan Bebes maradt az elnök, főtitkár nélkül. Paci nélkül nem megy a szekér.
Stankovits György 15:53 on 2010.05.26 Permalink |
Igen. Gotthárdon kiderült, hogy így nem működik. Ahhoz, hogy mondjuk főtitkár vagy bármi legyél, talán nem ártott volna az ilyenirányú ambíciókat hangsúlyozni.
Mázsa Péter 16:05 on 2010.05.26 Permalink |
Hát, a magam finom módján:) próbáltam azért eljuttatni ezt az infót a többiekhez, ami sztem sikerült is, nem ezzel volt a gond. Ne felejtsd el, honnan jöttem: mint írtam, akkor a Területfejlesztési Hivatalnak adtam tanácsot. Ami természetesen rögtön beletett a “szoci” kategóriába (tanácsot errefelé nem a mindenkori kormánynak szokás adni, hanem a “szociknak” vagy a “fidesznek”). És mint tudjuk http://amexrap.org/fal/mitol-ment-tropara-az-orszag-az-elmult-2-evtizedben , a magyarok hajlamosak kedvenc címkézéseiket akár a működőképesség rovására is előnyben részesíteni. Nekem ez a szomorú diagnózisom.