[…] a rosszkedvem most elsősorban szakmai. Olvasom, hogy a javaslat nem is a gazdasági minisztériumból jött. A néhány tucatnyi magyar közgazdász közül, akik egy ilyen white papert szakmailag korrekt módon meg tudtak volna írni, sokat a Pénzügyminisztériumból még a kormányváltás előtt kitettek, majd, már Orbán alatt utolsó kormányközeli búvóhelyüket, a Költségvetési Tanács titkárságát is eldózerolták. De itt-ott az V. kerületben még maradt belőlük néhány. Jó pár közülük pedig kitart a Nemzeti Bankban – őket, gondolom, elvből nem kérdezi meg a kormány. Szóval lenne kihez fordulni. De mintha mára az igény is kihunyt volna, hogy úgy foglalkozzon az apparátus gazdaságpolitikával, ahogy fejlett országokban szokás. A döntés-előkészítésben a szintén gyakran voluntarista félmúltból rohamosan süllyedünk vissza a kizárólag hitből, ösztönből és előítéletből dolgozó múltba, és ami a legijesztőbb, ez már fel sem tűnik senkinek. / Betegségünkre gyógyszer kell. Az orvos a tankönyvek alapján, folyóiratcikkekkel, tankönyvekkel alátámasztva, velünk értelmesen konzultálva is tehetne javaslatot. Vagy mondhatja azt: próbáljuk ki az angyalgyökér-borogatást, úgy hallotta, a szomszédasszonynál is bevált. Még az is lehet, hogy nem patkolunk el tőle. De aki elfogadja az orvosától, hogy így gyógyítsa, az meg is érdemli, amit kap.

Váradi Balázs: A fiskális angyalgyökér (Magyar Narancs)