Tamás Gáspár Miklós hazudik a Jobbikról, avagy mit kezdjünk az ördöggel, amikor Hitler támadásba lendül

Tamás Gáspár Miklós a Jobbikról:

[…] Csurka náci volt meg fasiszta. (Olykor meg egészen egyszerűen csak nacionalista, néha egyenesen nemzeti demokrata.) De nem úgy volt náci, mint a Jobbik, amelyhez csakugyan semmi köze. A Jobbik indítékai között nem szerepel a magyar nép. Csurka a magyar népet a zsidónak tekintett belső szabadsággal szemben definiálta, a Jobbikat nem érdekli a magyar nép, csak a diadal: a csonkítás, a verés, az elhallgattatás.

A Jobbik a szeretetlenség, a tradíciótlanság, a részvétlenség pártja. Csurkát vonzotta a nemzeti egység, a magyar erő fantazmája: ezért állt utolsó gesztusaival Orbán Viktor pártjára, mert – a maga módján – Magyarország sikerét akarta, ami a Jobbiknak teljesen közömbös. Az apokalipszis lovasai (tudjuk a Doktor Faustusból) hidegek. A Jobbik jéghideg. Csurka István gonosz szíve azonban forró volt. Szláv asszimilánsként imádta a magyart. A Jobbik – s a Jobbik egész nemzedéke – nem szeret semmit. Csurka része a magyar történelemnek, a Jobbik kívül áll rajta, strukturális globálfasiszta. […]

http://hvg.hu/itthon/20120204_csurka_tgm_nekrolog

A következő gondolatmenethez alkalmazok néhány egyszerűsítést:

1. Hogy mi a “magyar nép” egy olyan genetika összetételű lakosság esetében, amelynek legjobb (bár nem reprezentatív) információnk szerint 95%-a biztosan nem magyar eredetű (vö: A Magyarországi lakosok több mint 95%-a nem magyar eredetű, sem apai, sem anyai ágon), abba most nem megyek bele (vö. Máthé Áronnal folytatott beszélgetésünkkel). Most ideiglenesen úgy egyszerűsítem a dolgokat, hogy ami jó a Magyarországi természetes személy adófizetőknek, az jó a “magyar nép”-nek.

2. Hogy az, hogy valakinek az indítékai között szerepel a magyar nép, mennyire jó, azzal nem foglalkozom. Most ideiglenesen úgy egyszerűsítem a dolgokat, hogy ha valakinek az indítékai között szerepel a magyar nép, az önmagában legalábbis nem árt.

3. Hogy melyek valaki “valódi” (X) indítékai, amikor nyilvánosan azt állítja magáról, hogy Y a célja és ebből Z indíték vezethető le, azzal sem foglalkozom. Most ideiglenesen úgy egyszerűsítem a dolgokat, hogy ha valaki azt állítja magáról, hogy szerelmes, akkor szerelemből cselekszik (nem pedig a pénzéhség a valódi indítéka); és ha a Jobbik azt állítja magáról, hogy Y a célja, akkor az indítékait Y-ból kell felfedni, nem pedig abból, hogy valójában náci és fasiszta.

4. Hogy mennyire jellemző egy pártra a 2 évvel ezelőtti választási programja, azzal sem foglalkozom. Most ideiglenesen úgy egyszerűsítem a dolgokat, hogy a Jobbik indítékai a választási programjából vezethetők le.

5. Hogy mennyire jellemző egy párt választási programjára annak egy önkényesen kiragadott szakmai részlete, azzal nem foglalkozom. Most ideiglenesen úgy egyszerűsítem a dolgokat, hogy a Jobbik 2010-es válastási programjának egy önkényesen kiragadott szakmai részlete alapján vizsgálom meg, hogy Tamás Gáspár Miklósnak igaza van-e abban, hogy “a Jobbik indítékai között nem szerepel a magyar nép”.

6. Hogy az indítékok mennyit számítanak a következményeknél, azzal nem foglalkozom. Egy olyan párt, amelynek az “indítékai között szerepel a magyar nép” minden további nélkül vezethet “a csonkítás, a verés, az elhallgattatás” következményeihez. Most ideiglenesen úgy egyszerűsítem a dolgokat, hogy ezt az csekélységet figyelmen kívül hagyom.

Ezekkel az egyszerűsítésekkel vizsgálva a Jobbik 2010-es választási programjának az informatikára vonatkozó alábbi részeit

III.1.4. A hatékony állami működés megteremtése

III/6. Virtuális vívmányok

V.2.3. (Szerzői jog)

(és csak ezeket),
arra a következtetésre jutottam, hogy Tamás Gáspár Miklós hazudik, amikor azt állítja, hogy

“a Jobbik indítékai között nem szerepel a magyar nép”, és
“a Jobbikat nem érdekli a magyar nép, csak a diadal”, és
“A Jobbik – s a Jobbik egész nemzedéke – nem szeret semmit. Csurka része a magyar történelemnek, a Jobbik kívül áll rajta, strukturális globálfasiszta.”

A társaság kétségkívül amatőr, azaz még a fenti 6pontos mozgástérben sem állja meg a helyét (rá is érvényes A műkedvelő atommérnök 7 pontja), DE az semmiképpen sem állítható róla, hogy “indítékai között nem szerepel a magyar nép”.

Tovább megyek: szégyen, ismételve, nagybetűkkel: SZÉGYEN, hogy ilyen (az amatőrségük keretei között) a magyar nép érdekeit messzemenően figyelembe venni próbáló informatikai programot a parlamenti pártok közül a Jobbik és csak a Jobbik rakott össze.

Lehet erre magyarázat, hogy a Jobbik az összes többinél behatóbb tapasztalatot szerzett az internet infrastruktúráján való szerveződésből (vö.: A radikális jobboldal webes hálózatai)?

Csak részben.

Van itt egy valóban “globálfasiszta” vonatkozás is.

Nézzétek csak meg ezt a szösszenetet Marine Le Pen-től, a francia Nemzeti Front elnökétől! Kérdés: mi a baj ezzel?

Válasz: az a bajom vele, hogy ha ízlésemből és a tágabb racionalitásból kiindulva szeretném is, hogy bajom legyen vele, önmagában nincs vele bajom. Kettőből általánosítva úgy néz ki, hogy a szélsőjobb e területen a saját népük és az internet szempontjából is értelmes politikát folytat.

Most már csak 1 kérdés maradt:

Mit kezdjünk ezzel a szituval?

Vályi György Jávor Benedeket pipiskedéssel vádolta Gyurcsánnyal kapcsolatos álláspontja miatt:

Igaza van Jávor Benedeknek. Azonban ezzel sem háborút, sem választást nem lehet nyerni. Ahhoz államférfiak kellenek. Amikor Hitler megtámadta a Szovjetuniót, Churchill, ádáz antikommunista létére, azt nyilatkozta: „Ha Hitler megtámadná a poklot, szerét ejteném, hogy kedvezően szóljak az ördögről.” Hamarosan megindult a brit tankok és ellátmány szállítása a Szovjetunióba…

http://amexrap.org/fal/javor-benedek-valasz-gyurcsany-ferencnek/comment-page-1#comment-16567

Itt van ez az ízlésünknek, érték- és célracionalitásunknak is vállalhatatlan Orbán (már akinek, pl. nekem). És itt van az ízlésünknek, érték- és célracionalitásunknak vállalhatatlan Jobbik (már akinek, pl. nekem), amelynek ugyanakkor vannak minden más parlamenti pártnál értelmesebb irányú program-töredékei, és amelyről gondolatmenete alapján Vályi György kedvezően szólna (Gyuri: miért nem?:)).

Röviden: mit kezdjünk az ördöggel (és mit ne?), amikor Hitler támadásba lendül?