Tamás Gáspár Miklóst rendesen gyepülik, csúsztatás és butaság miatt


Kukorelly Endre:

Annak, hogy ennyi csúsztatás és gásatub (versetzt in butaság) közepette legnagyobb dolgokat hoz elő Tamás Gáspár Miklós, annyi a hozadéka, hogy az Élet és Irodalom végre nem külön, szigorúan kettényiszatolva foglalkozik élettel és irodalommal. Nem puszta hatalmi viszonyokról, de politikáról esik szó a lap első felében is. Arról, hogy miként volna jó. […]

http://www.es.hu/kukorelly_endre;annak_ennyi;2012-05-09.html

Bárány Tibor az (5) pontot ajánlja:

(5) Nem szép látvány, ahogy komoly, reflektív elmék sem tesznek az ellen, hogy a világtörténetet, a világban történteket ne hanyatlástörténeti narratívában olvassák. Mindez inkább sajog, mint bosszant, ilyenkor fájón magamra ismerek, ahogy ugyane csapdába pottyanva morgok a tomboló április végi napsütésben.

Ahelyett, hogy betenném a A halál és a lánykát.

Vagy álközömbös pofával bámulnám a nőket az Oktogonnál, erősen koncentrálva arra, nehogy má’ eltátsam a számat, és arra gondolnék folyvást, hogy ah, élni élni: milly édes, mi szép!

Hogy ne nézzem a Chelsea–Barcelonát, mert mit nézzek, túl jók, uncsi, bezzeg Puskás Ferenc ’63-ban a Takácsék televízióján, ahogy a második félidőben beállt a világválogatottba az angolok ellen (Denis Law), és futkározott le-föl, de a szpíkernek nem volt szabad kimondania a nevét. Puskásék, te szent ég!

Akiket ma megye első osztályú csapatok is ízzé-porrá páholnának!

Mert ne tévedjünk, a maiak jobbak. Ma jobb.

Mint valaha.

Minden.

Sokkal. Például „a fiatalok”. Többen tanulnak, többet mászkálnak a világban, és jobban kiismerik magukat, az internet miatt pedig szignifikánsan többen, többet és jobban írnak és olvasnak, mint bármikor. Persze mit, ugye, ez a hazafias kérdés. Tény, borzalmas, miféléket. Ám pici odafigyeléssel középiskolás fruskák simán értik Aranyt és Jókait.

Viszont – ezt a játékot lil(l)a legyezős írásomban már megengedtem magamnak – Arany és Jókai értene-e a baszdmegeken kívül bármit, ha fölszállva a 7-es buszra végighallgatná, ahogy két önfeledt tini nyomatja és darálja szélsebesen a maga reflektálatlan, vidámkeserű, ironikus és érzelemtelített, totál autentikus, kreatív, vadul invenciózus, költői képekben dús, ugyanakkor abszolút referenciális és funkcio­nális, díszítményeket pusztán a funkció, egyenest a mondanivaló mihamarabbi pontos célba juttatása miatt használó, hibátlan szövegét? A régi ugyanis nem volt (hanem van, ahogy a konzerv is van), nem múlik, csupán átrendezi, hátrébb tolja, oké, eltolva megtartja (aufheben) az új. Ennyit romlásról-szegényedésről, múlt idők setét virága, vissza ne vágyakozz, kancsalúl, festett egekbe nézve.

Mindenképp: visszacsöppenve mondjuk a hatvanas évekbe, beőrülnél!

Belépsz a sarki közértbe, megcsap a bűz. Amit akkor nem is érzékeltél. Beállsz a sorba, van aligzöld parizer, egyfajta sárgálló trappista. Legyek. Sör nincs. Semmi nincs. Fáradtságtól kimarjult arcú eladónők, köpenyükön elöl, csípőmagasságban fekete csík, mert kimerültségükben a zsíros pultra támaszkodva igyekeznek kibírni.

A kibírhatatlant.

Amit valahányan kibírtunk valahogy.

Mer’ igen, noha nem volt még zenei adós „szervezett bűnözés”, mégis az akkor o’an volt, erről nem nyitok vitát. All in all you’re just another brick in the wall. (Roger Waters, Pink Floyd) Fal adta a másikat.

Bárány:

Ez sem rossz, és ebből többé-kevésbé rekonstruálható az eredeti TGM-írás: http://www.es.hu/cseresnyesi_laszlo;kinek_mennyi;2012-05-09.html . (Röviden: nyelvi és kulturális babonák, gőgös kultúrkritika és katasztrofista víziók — nyakon öntve nem túl differenciált rendszerkritikával, s mindez szórakoztatóan, szellemesen az olvasó elé borítva.)

Öröm, hogy a pasi másnak is látszik:)

Vö.: Tamás Gáspár Miklós hazudik a Jobbikról, avagy mit kezdjünk az ördöggel, amikor Hitler támadásba lendül http://amexrap.org/fal/tamas-gaspar-miklos-hazudik-jobbikrol