1.9 Átképzés

Ha munka van – minden van

Mindennapos élettapasztalat: ha munka van, minden van – ha munka nincs, semmi sincs. Magyarországon szinte minden társadalmi probléma – az elszegényedés, az inaktívak demográfiailag is növekvő magas aránya, a falvak elnéptelenedése vagy a közszolgáltatások finanszírozási gondjai – egyetlen okra vezethető vissza: kirívóan alacsony a foglalkoztatás szintje. Ma Magyarországon sokan várnak munkára, de munka hiányában segélyből és szociális juttatásokból kénytelenek megélni. Az új gazdaságpolitika abból indul ki, hogy az emberek nem azért dolgozhatnak, mert a munkahelyek eleve adottak, hanem azért, mert a vállalkozók munkahelyeket teremtenek. Ebből logikusan következik: az államnak a vállalkozókat kell olyan helyzetbe hoznia, hogy egyre több embernek tudjanak és akarjanak munkát adni.

A munkaerőpiac „hozzáférhetővé” tételét – átképzést!

A munkaügyi központok útján a 2005-ös csúcsot követően egyre kevesebben tudtak támogatással elhelyezkedni. Emelkedett viszont az önállóan elhelyezkedni tudók száma. A képzés és az átképzés, amely elvileg a foglalkoztatási rehabilitáció egyik legfontosabb eszköze, hazánkban marginálissá vált. Fontos lenne minél több sikeres kísérleti programot standardizáltatni, hogy a későbbiekben jogszabályok lehessenek ezekből és a későbbi hasonló pályázatok kiírásánál mint feltétel szerepelhessen.

A védett foglalkoztatók (rehabilitációs foglalkoztatók, védett szervezeti szerződéssel rendelkező munkáltatók, szociális foglalkoztatást szervező intézmények) támogatási

[34. oldal:]

rendszerét célszerű kiegészíteni olyan elemekkel, amelyek ösztönzik fogyatékos munkavállalóik integrált foglalkoztatásának elősegítését.